Tompa Plusz A 20 éves Spanyolnátha és a Vidám Páva - Tompa Mihály Kultúrkert és Alkotóház antológiája

Herman:    Közös munkának túros a háta, de ha már ezt kérte a Vass, akkor          legyen.
Kamilla:    Kezdjetek hozzá, Ottó, addig én főzök egy kávét. Lesz mellé          néhány túros táska is.
Tompa:Az jó! A jó erős kávé a múzsám. Meg a kisüsti flórája. 
Herman:    Édesem, én inkább egy kamillateát kérek.
Kamilla:    Rendben, kedvesem. Tudom, tudom, mézzel, ahogy szoktad.
Herman:    Nézz körül, Mihály! Egyetlen magyar hercegnek sincs ilyen          parkja, benne olyan sziklája, mint a kertem völgyének peremén          álló Fehérkő-lápa. Költeményt követel. Ülj a sziklára, és vess          papírra valami effélét: ülsz a csillámló sziklafalon, és mire          befejezed, már a kedves vacsora melege száll.
Kamilla:    Ó, kedves Ottóm, hol van még a vacsora! A sült hús.
Tompa:    Kedves Ottó, remek ötletet adtál! Ez a csend a szívemig ér.              Szoktatom magam. És persze ebben is nagy segítőm a környék          Flórája
Herman:    Nézz körül, Mihály! Kertünkben kanyarog a Szinva kis ága, amott          a két kis kalimpáló famalom. Vizében villámgyors pisztrángok          ficánkolnak. Ezek és a patakparti lugasok, meg a hidacskák          tollért, rímekért kiáltanak.
Tompa:     Nahát, Ottó, benned egy költő veszett el! Mint a bibliai              Józsefben, vagy a hun Attilában.
Kamilla:     Itt vagyok, kész a kávé és a kamillatea.
Tompa:Ó, micsoda illat! 
Herman:    És mily fölemelő, hogy láthatom a törékeny lombok alatt              előrebiccenni Kamillám haját, megrezzenni lágy emlőit, s ím,          újra, hogy fakad a kerek fehér köveken a fogain a tündér nevetés,          amint elfut a Szinva-patak.
Tompa:Jézusom, de gyönyörű!…
Herman:    És nézd, Mihály, a fák között áll egy sudár fenyőfa. Én ültettem,          sok bosszúsággal. A konok fenyő első, égbetörő sehogy sem          akart egy ágba nőni fölfelé. Mindig kettőbe vált. Egyiket              lecsíptem, hasztalanul. Kétágú maradt, ő győzött. Így szeretem,          ahogy van. Szeretem, mint élni szeretnek halandók, amíg meg          nem halnak.
Tompa:     Ó, Ottó, ezek istenáldott szavak! A Bükk faunája visszhangzott          szavaidból. Én meg hiába iszom ezt az isteni kávét, egy valamire          való sor se jut eszembe.
Kamilla:    Hozzak kamillateát?
Tompa:Nem bánom, kedves Kamilla, tegyünk egy próbát.
Herman:    Édes Kamillám, te édes mostoha, már megint elmész tőlem és          halkan futsz tova, míg én, életem csúcsai közt, a távol közelében,          zengem, sikoltom, verődve földön és égbolton, hogy szeretlek.
Kamilla:    Úgy látom, Ottó, túl erősre főztem a teádat.
Tompa:Az enyém is lehet ilyen erős! 
Herman:    Lám, Kamilla és a pillanatok zörögve elvonultak.
Tompa:Én csak tátom a számat, mint akiben megfeneklett a poézis.
Herman:    Én meg, mint megnyílt értelembe az ige, alászállhatok              rejtelmeibe.
Tompa:     Istenem, mit szól ehhez a Vass?!…  Ilyen tompa még sosem          voltam… Óh, hát miféle anyag vagyok én?…
Herman:    Tudd, Mihály: az örök anyag, mely boldogan halad a belek          alagútjain és gazdag életet nyer a salak a buzgó vesék forró          kútjain! 
Tompa:Atyaúristen!… Úristen! Ki ez a lény?… Rajtam már semmi sem segít!…
Kamilla:    Akkor mi legyen a kamillával?
Tompa:Megiszom, de kérek bele egy deci kisüstit.
Herman:    Mihály, higgadj le! Költő vagy! Mit érdekelne téged a költészet          maga?
Tompa:Költő voltam, hogy pontosítsalak… Csak voltam… Ezt a Vass is tudja.
Herman:    Ahogy mondod, Mihály. És tartalmaidban ott bolyong az              öntudatlan örökkévalóság.
Kamilla:    Lassan esteledik. Kedves Mihály, csobog a langyos víz, fürödjön          meg! Íme a kendő, törülközzön meg! Sül a hús, enyhítse
         étvágyát. Ott fekszik majd, az az ágya.