Egyszer, egy szép vagy sem napon,
három igaz költő barát:
a Petőfi, a Kerényi, a Tompa,
megitták a csárda összes borát,
s elmentek egy jósnőhöz rögtön,
íziben, azon nyomban,
ki elmondta nekik őszintén: nehéz lesz
ugyan a sorsuk, de nem kell búslakodni,
vagy kétszáz év múlva testvérként születnek,
s fognak nagy verseket együtt megalkotni.
El is telt azóta bizony jó pár emberöltő,
hogy az öreg banya a kártyát vetette,
így hát senkinek se lett aztán szembe ötlő,
mikor a három porontyot egy megfáradt gólya,
Hernádkak szélében egy küszöbre letette.
Azóta már eltelt néhány tavasz mára,
nagyobbacskák lettek a kis hármasikrek,
megtanultak írni, s úgy másznak a fára,
hogy anyjuk életébe örömet meg gondot
minden egyes napon számtalanszor visznek.
Kis lak áll a szűk Hernád völgyében,
kakofónia szól kinn az udvaron,
tompa puffanások hasgatják a tőkét
meg a szoc. tűzifát a magyar ugaron.
Lenn a folyóparton három fiú játszik,
édesanyjuk büszke, s mint valami múzsa,
megfáradt szép arca felderülni látszik:
CSOK-ot lehet hűvös, nedves homlokukra,
s elmegy gombát szedni, viszi a piacra:
önerőt gyűjtöget kis erdei lakukra.
Vásottak a fiúk, virgonc hármasikrek.
Hatásos volt anno a lombikbébi program,
mind a hárman újév hajnalán születtek:
Michel, Emilio, Alessandro sorban.
(Nemhiába dolgozott az anyjuk kilenc
hosszú évig Svájcban s talján honban…)
Nehéz is egyedül, ennyi éhes szájjal,
hárman örökölték a donor tehetségét,
mosás-vasalás mellett műkörmözést vállal,
néha meg irigyli a szomszéd feleségét.
Aki imádkozott minden feszületnek,
s próbálkozott legalább három-négy apával,
kilenc év alatt is, csak lányai születtek,
a legkisebb apja, reggel óta sem bír
három kalodányi, nedves tűzifával…
A fiúk az avar alatt Goethéket keresnek,
aztán meg hollandul Petőfit olvasnak,
– bár ez a történet kissé már eretnek –
hangosan köszönnek a vidám szomszédnak:
a cseppet sem régi-mudi, őszes hajú Vassnak
(Messze híres tanodája – ha nem is épp erdei –
a Hernád parti Kakban, s akinek fejéből a kis
kultúrkertben, számtalan új ötlet évente kipattan.)
Ki s írt egy pályázatot a Hernádkaki Lapban:
– Vajon szép-e az élet egy erdei lakban?
De billentyűzete ördöge a betűket keverte,
a kis el „l” helyére a nagy „K”-t ütötte,
az Erdei lak címéből így Erdei Kak lett,
le is telt a határidő, de pályázat az Nyet.
Aztán hétfőn délelőtt csak megjött a posta,
aki nagy boldogan Michel meg Alessandro
közös versét hozta. Ám ennek a történetnek
itten vége mára. A csattanót majd megírja
ősszel vagy jövő tavasszal, legeslegelső
közlésként a friss Spanyolnátha…
Halász Margit
Egy estém Kakon Karádi Zsolt
Erdei Kak