Keresési tippek:
– "Idézőjelbe tett" → pontos kifejezés
– AND, OR, NOT → összetett keresés
(pl. Tompa AND vers)
– Szótöredék keresés is lehetséges
(pl. Nag*)
Mindig is tudom, mióta anyám 1974-ben leírja a birtok szót hosszú ível a hernádkaki dossziéjára, hogy valamikor diszkréten megírom, első osztályosként milyen vaskezűen mondom neki, hogy az rövid i, na, mondja anyám, ezt is magamnak köszönhetem, miért nem csak a bab, a mák, a holnapok, miért a betű vetésére is tanítottam idejekorán, most jól nézek ki, kijavít az elsős gyerekem, pedig mennyivel szebb az bírtoknak, kijavítja azt is Bibinke, ha Hernádkakot két kával írom, mennyivel szebb az kakknak.
Kakot kakknak más tollából nem látom, Hernádkának és Hernádlaknak viszont annál inkább, mindig is tudom, hogy megírom, Tompa vagy Petőfi kapcsán csinálok belőle valami nagy rebelliót, lásd ebben az épületben a Rebell című IX. Spanyolnátha Nemzetközi Küldeményművészeti Biennálét a Veres Attila Kiállítótérben, csinálok az általa Márcelnak hívott anyósából valami Márcelságot, lásd a Marcellandot bemutató gyűjteményt az Egressy Termekben.
Tudom, hogy mindig is, hogy megírom, sokan nem merik leírni a szót, Hernádkak, tehát Hernádka vagy Hernádlak, Vassék csak ott kaklakhatnak, más ki nem telne tőlük.
Nos, itt csinálom a rebelliót, nem engedvén a 48-ból, kábé 48 évvel később, kábé a leghíresebb 48-asok körében, Tompa és Petőfi elképzelt Erdei Kakjáról.
Tehát, ha kakot el lehet írni laknak, akkor a hármas költői verseny Erdei lakról szóló műveit, melyet Kerényi Frigyes, Tompa Mihály és Petőfi Sándor alkotott 1847-ben Eperjesen, el lehet írni Erdei Kaknak. Tessék anyám, itt a te hosszú ível írt bírtokod, hosszú ívvel hajolnak előtted sorok, vonalak, kábé 48 hosszú ívvel később ide bele a mába, a Múzeumok Éjszakájába, írók, költők, képzőművészek elképzelt kaklaki Légyott-randevújába.
23. a Légyott, 2. a Tompa plusz. Tavaly Tompa plusz Garayztunk, az ő valós, a Lánchíd avató ünnepségén történt találkozásuk elképzelésem szerint megvalósult Hernádkakon és Szekszárdon is; most Tompa plusz Petőfi csordul túl, ívvel és lélekkel köszönöm az alkotóknak, hogy elképesztő csodás módon elevenítik meg ezt a fiktív találkozást, s a Herman Ottó Múzeumnak, hogy Légyottjuk itt történhet meg.
Anyám: tied a betű, tieid a vetések, vedd bírtokba. Tompa plusz Petőfi: tied a bab, a mák, a holnapok, vegyétek versíratotokba.
*Elhangzott 2023. június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján, a Herman Ottó Múzeum – Miskolci Galéria Thália-házában, a 23. Légyott, a Tompa plusz Petőfi (Cimborámnak szántalak) megnyitóján
A legjobb élmény biztosítása érdekében olyan technológiákat használunk, mint a cookie-k, amelyek segítségével információkat tárolunk és/vagy érünk el az eszközén. E technológiák elfogadása lehetővé teszi számunkra, hogy például böngészési viselkedésre vagy egyedi azonosítókra vonatkozó adatokat dolgozzunk fel ezen a weboldalon. Ha nem ad hozzájárulást, vagy visszavonja azt, bizonyos funkciók és szolgáltatások korlátozottan működhetnek.
Tompa plusz Petőfi Bagu László
Laki sztrájk