Petőfi:
Mint a szív, mondhatnám azért hívtalak
hogy lásd szabad erdőben szabad őz szalad.
Tompa:
Völgy felett, a bérc alatt, közepén
a csend városában ülünk te meg én.
Petőfi:
Szalmafödelét e háznak Hernádkakon
csodálom, tetszik így, magam azon kapom.
Tompa:
A kis csermelyt a Hernád váltja itt
üldögéljünk szótlan itten egy kicsit.
Petőfi:
Mint kergetett őz úgy szökne, repülne a vérem
szárnyalása lenne legszebb fenn az égen.
Tompa:
Görcsös águ bükkel fákkal gyűlne bajod
de repdess csak bátran, ha tényleg azt akarod.
Petőfi:
S a viráglyánykákhoz mit szólsz barátom, Mihály?
A főút mellett ’bizisten legszebb e táj.
Tompa:
A vad-szőlő gazdag fürtjeit vad nap érlelé
perzsel az, ha kisétálsz később Gesztely felé.
Petőfi:
A nap és a szellő mire jó ugyan, ha a költő
/ szabad / szívében csak meddő sor fogan?
Tompa:
Míg fiát a fatetőkre a rigó nyugalommal bízza
a költő és barátja azalatt közös versét írja.
Petőfi:
A hegyek tetőin ott lesz majd, ott e költemény
két sort te írsz alább aztán kettőt meg én.
Tompa:
Zúg az élet, zúg vásári népe.
Írjuk meg! Miért nem jutott ez előbb az elmémbe?
Petőfi:
S búgó vadgalamb szárnyak susogása.
Írjuk hát, igen! Tollak alatt papír surrogása.
Tompa:
Itt a hajnalt éber költők keltik és kettős verselés
ez idő tájt nem sok, s nem kevés
Petőfi:
Nincsen itten rabság senki nem szab gátat
sem a házinéni, sem más nem ugráltat
Tompa:
Tengeren csend és vihar. Jó nekünk itt látod.
Békességgel írjunk meg egy békésebb világot!
Fehér:
Hinni avagy látni csak / emlékeimben Hernádkak
Fecske Csaba
Hernádlaki kak Fekete J. József
Erdei Kak