Tompa Plusz A 20 éves Spanyolnátha és a Vidám Páva - Tompa Mihály Kultúrkert és Alkotóház antológiája

Tokaji borozó. Jóízű-jószagú kocsmahangulat. Zümmögő kórus. Tíz és feles maligánfokok; csiklándják úri közönség pirosló szaglószerveit. 
   Kármentőben Jolika nagysád: mosolygó nyugalom. (Bejárati sarokban néma szerző; észrevétlen.)
   Műmárvány pulton festett tábla. Imre bácsi és Jani: Fischer és Korcsnoj. Okosnál okosabb kibicek: Litwin, Tréba, Horváth Zoli, postás Józsi… Bottal és selyempincsijével Juhász Bandi. 
   Bábuk: gyalogstampedlik és borospohártisztek; egyik oldal fehérrel, másik vörössel töltve. Fogott bábu lép, ütött garatra ürül… Schnell-partik, beadott mattig: susztermatt nem érdek, feladás nincs.
   Hatodik menet, 3:3. Dőlni látszó felek. Kéretlen kibictanácsok. „Törvénytelen” röhögések. Szemek a táblára tapadva.
   Jenő angolosan el, érkező Hegyiló harsányan: „Nagy lépés az emberiségnek, egy hosszúlépés Laci bácsinak!” 
   Kibic népeknek szemük se rebben. 
   Az ajtóban feltűnik egy jóképű. Talpig feketében olyan papféle. Mögötte huszárruhás mézeskalácsfigura, boglyas hárival. „Csak nem a fesztivál…? – töpreng kocsmárosnénk –, dejszen…” 
   Feketeruhás (paposan): „Leányom, a barátommal egy eltűnt személyt keresünk. Korábban többször járt itt, Miskolcon. Bartók Bélának hívják. Hallott már róla?” 
   Nagysád (lelkesen, később szomorúan): „Hogyne, kérem, majd’ 20 évig minden nyáron eljött egyszer. Sohasem egyedül. Járt itt Verdi, Csajkovszkij, Mozart, Puccini urakkal. Legjobb borainkat kínálta nekik. Aztán ez a pandémia elvitte tőlünk. Utoljára Pilinszkyvel láttam, előtte Szabó Lőrinccel. De akkor már zene nem nagyon volt. Ital meg semmi. Most hallottam valami országos tavaszról, de az nem csak a miénk. Lenyúlták az operafesztiválunkat…” 
   Oldalt népeknek szemük se rebben. 
   Mézeskalács már kifelé tart, fekete búcsúzáskor még bemutatkozik: „Rém Elek voltam, tisztelettel. Kutatunk tovább. Indulunk Hernádkakra, a Vidám Pávába… ” Társának címezve: „Majd ott iszunk!”
   Kocsmárosnénk elmélázva: „Még hogy pap? Ilyen hülye névvel! Én meg Maria Callas vagyok! Vagy vidám páva…” Bosszúsan: „Nem is fogyasztottak.”
   Álmodozásra nincs idő: kapatos Imre bácsi már 45 fokos szögben; kiált: „Urrraraim, nyeherertem! Jókedvem van, ma mindenkinek a vendége vagyok!”
   Népeknek már szemük se rebben. Csak egy fáradt légy, ott, a falon – piheg árnyékmagányban.