Tompa Plusz A 20 éves Spanyolnátha és a Vidám Páva - Tompa Mihály Kultúrkert és Alkotóház antológiája

„Szindúsan, mint a páva tolla, / Terűl ki nékem a világ”
Tompa Mihály

Krúdyval kell kezdenem, mert századik születésnapjára, 1917-ben úgy írt Tompa Mihályról, amilyen szívvel azóta se tette azt senki. 
„A nemzet emlékei között ugyanolyan kivételes helye van Tompa Mihálynak, mint a rossz esztendőkre következő boldogabb esztendőknek. E nemzet mindig könnyen felejtett, és szívesen megbocsátott, mint egy fiatalasszony. (…) csupán Tompa Mihály, a verekedő Petőfi szelíd, nőies testvére pengeti hangszerét a felvidéken, versei kéziratban keringnek Rimaszombat környékén, még börtönszaga van papi talárjának, kedve mélabús, mint az őszi dal, és hangja oly elringató, mint a tücsök zenélése a régi házban, ahová hosszú viszontagságok után érkezik az emigráns.” 
A helyzet az, hogy Tompa helyezett, ha Hernádkakról és irodalomról beszélünk, csakhogy eddig érdemben a Spanyolnátha művészeti folyóiraton kívül, szeles e vidéken senki nem beszélt róla. A Spanyolnátha viszont már beszélt, 2013-ban, az onlájn kulturális szerkesztőségek éjszakáján, a folyóirat miskolci műhelyében, a Színészmúzeumban. Madame Tompadour címmel rendezett Tompa Mihály-emlékestet a folyóirat, ahol a jelenlévők közül alkotásaikkal szerepelt Mikita Gábor színháztörténész, muzeológus, Vass Nóra, a Herman Ottó Múzeum kommunikációs osztályának vezetője, Berka Attila és Székelyhidi Zsolt írók, költők, mind a Spanyolnátha szerkesztői. S beszélt a folyóirat Tompáról a 2017-es Emlékévben is, a Néha olyan jól beszélek című antológiájában.
Honnan ez a cím? Tompa írta Aranynak: „Én itt híres és divatos pap vagyok, tán derék is, de ezzel még igen kevés van mondva, csak azt jelenti, hogy a többi tán olyan sincs, hangom monoton, imádkozni egyáltalán nem tudok, nincs abban semmi kenet, semmi buzgóság… Improvisálni a csalásig tudok, nyelvem jól pereg, mint az orsó és igazán, néha olyan jól beszélek, hogy szinte sajnálom, hogy az egész beszéd elvész…” Hanván írta mindezt, onnan, ahonnan az az eleddig ismeretlen Tompa-levél származik, amely ezen emlékhelyen megtalálható és megtekinthető: az 1858-ban született irat kijelöli a Vidám Páva vitathatatlanul meghatározó helyét a Tompa-kultusz ápolói között.
Miért Vidám Páva? „Szindúsan, mint a páva tolla, / Terűl ki nékem a világ;” — írja Tompa 1847-ben A lány szeretőnek való huncut versé­ben. Miért Vidám? Volt fehér, fekete, néma… De vidám az irodalomban még nem volt, pedig a páva vidám. Üssék be a keresőbe ma este, hogy vidám páva. Női zoknik és alsók jönnek, vidám pávásak. És tegyék ugyanezt holnap — e rendezvénynek köszönhetően a vidám pávás női zoknik úgy lecsúsznak az első oldalról, mint ahogy Tompa tűnt el pár irodalomtankönyvből. 
Nem szeretem a siránkozókat, akik Tompa ’kihullása’ okán sápítoznak, ahelyett, hogy kihallatnák: mindannyiunknak sokat kell beszélni Tompáról, hogy az első tíztalálatok között ne a tompa élű kések köszörűit kínálják eladásra. Hagyják ma éjszakára is bekapcsolva telefonjaikat, nyitva a közösségi oldalak ablakait, és mondják el fennhangon többször, Vidám Páva, meg hogy Tompa Mihály, meg hogy Hernádkak, és meglátják, holnap reggel üzenőfalaikon már hernádkaki vidámpávahúst üzenőfalatozhathatnak.
Azon jobb-e siránkozni, mert siránkozni márpedig ugye muszáj, hogy Tompáról nincs utca elnevezve Hernádkakon, vagy azon, ha bárhol van egy olyan költőről utca elnevezve, akiről ma már egy szomorú páva sem beszél.
Van Berekfürdőn egy Fodor József utca. „Mint különös pávamadár villant fel hirtelen felnőtté varázsolt, örök-ámuló gyerekarcával, ideges, tétova, rebbenő szemével, hegyes, bohócos kalapjával és cérnanyakkendőjével Kosztolányi Dezső” — írta le így egy szerkesztőségbe toppanó kollégáját Fodor József. Tatay Sándorról azt írta, hogy egy alkotóházban „az éjszaka folyamán azon gondolkozott, hogyan lehetne megfojtani azt a pávát, amely folyton ablaka alatt rikácsolt.”
Hát még ennyi vidám pávaságot! És nem biztos, hogy Fodor Józsefet azért nem emlegetjük, mert szerepel a nagy októberek antológiáiban. És több híres Fodor József is volt, ki kell még derítenem, az eredeti szándék melyiküket jelöli. 
Akik nálam körbenéznek, tudják, hogy szeretem az utcanévtáblákat. Persze nem válogatás nélkül: itt mindnek megvan a maga jelentős jelentése. De látnak-e Tompa utcanévtáblát? Nem tiltakozásom jele, hogy nincs. Nem sikerült szerezni. Venni, szerezni, estébé. Mondhatom esténként hiába a bekapcsolva hagyott telefon közelében fennhangon többször, hogy utcanévtábla, csak ugyanaz a Petőfi jön velem szembe folyton, ami ingyen se kéne, mert hát műanyag. És hát az Tompa szerint is csak „Fény-zománcú tündéres kis sírhalom”.
Szeretem a Wikipédia „egyértelműsítő lapok” elnevezésű gyűjteményét, ahol felsorolja, hogy az érintett név, teszem azt pl. Fodor József alatt egyértelműen ki a költő, a vívó, a vegyész.
Arra indít, hogy majdan egyértelműsítő napokat is rendezzünk: emlékezvén arra, hogy Tompa Hernádkak-kötődését, és Hernádkak Tompa-kötődését mától fogva tettük két kézzel foghatóvá, egyértelműen tíz körömmel Kak-akarva.
Szeretem a penész színét. Nyomhagyó eszközeimmel gyakran beledolgozom a képeimbe, krémesíti a szürkét, rémesíti a vöröset. A szagát kevésbé kedvelem, ezért soha nem dolgoznám, nyomhagynám be egy általam alapított emlékhelybe. Nem penészszagú, kárszerűen korszerűtlen emlékhelyet alapítok. Az itt van, egyétek, oszt jónapot tőlem távol áll. Itt van, legyétek, zengjük be élettel.
A Vidám Páva egyik projekt-eleme egyedülállóan kortársi aspektusba helyezi a költőt: a Tompát kortársítjuk, a kortársakat Tompásítjuk cím magáért beszél.
A Vidám Páva nem osztálykirándulások kötelezően útba ejtendő, letudandó tízpercese kíván lenni, de a kötelező, a letudandó és a tízpercezés nélkül az a megkerülhetetlen Tompa-emlékhely, ahol nem csak nézelődni, hanem alkotni is lehet, többek között tompamihályos mail artot, ami a helyi Magyar Küldeményművészeti Társaság támogatásának köszönhetően majd oda érkezik, ahová a látogatók címzik. A hernádkaki keletbélyegző még Tompásabbá, pótolhatatlan relikviává avathatja az alkotásokat. Az Emlékhelyen láthatják a HERnádkak Művészeti HERbáriumot, azt az olvasószobát, melyben a Tompa-könyvgyűjtemény ritka, korabeli darabjai, valamint a Tompa munkásságát méltató, róla szóló irodalom kap helyet, s helyi használatra számos Tompa-kötet, és kortársainak kötetei (pl. Arany, Petőfi, Jókai, Lévay) kézbe vehetőek, kutathatóak; s láthatják a Tompa Mihály hernádkaki, közel egy esztendős házitanítóskodását méltató helytörténeti kutató által feldolgozott levéltári és egyéb dokumentumokat. 
Miért látunk az emlékhelyen Garayt, Petőfit, Hermant, Hermannét, Jókait, Lévayt? A már említett Tompát kortársítjuk, a kortársakat Tompásítjuk elnevezésű, az elkövetkező fél évtized alatt megvalósítandó összművészeti projektben elindul a Tompa plusz sorozat, mely a Bartók plusz Operafesztivállal több, mint húsz évig közösen működtetett, az Operafesztivál megszűnése miatt megújuló formában tovább élő Légyott-projektjének folytatója: megelevenítjük Tompa fiktív és valós találkozásait ismert személyekkel, így a következő fél évtizedben évente egy-egy projekt-elemben rendezzük meg a Tompa plusz Garay, Tompa plusz Petőfi, Tompa plusz Herman Ottóné, Tompa plusz Jókai plusz Lévay „Légyottokat”. 
Augusztus 20-án, Berekfürdőn Vass Nórával megalapítottuk a hernádkaki Vidám Páva „ikertestvérét”, a Vidám Pávai Művészeti Értéktárat: ez a Pávai-Vajna Ferenc nevére utaló civil társaság is társrendezője lesz a Légyottoknak. (A Vidám Pávai előzményének tekinthető a Spanyolnátha 2011-es Levelek Pávainak c. projektje /szépírások és Útnyerő c. mail art kiállítás/, mely az akkor 125 éve született Pávai-Vajna Ferencre, a több jelentős gyógy- és hévizet /többek közt a berekfürdőit, tiszaörsit/ feltáró geológusra emlékezett.)
Általános iskolás koromban, az 1285. sz. Bükki Ifjú Partizán Úttörőcsapat Ady Endre Általános Iskolájának magyartermében a bejárati ajtóval szemközti falon, az első ablak felett csüngött Arany, Petőfi, Tompa portréja. Az orosz teremben a tagköztársaságok címerei szerencsére a hátsó falon lógtak, azokat óra közben nem kellett bámulni, de ezek ott hárman, akikről sokáig azt hittem, ők is bükki ifjú partizánok, hát igencsak beletekintettek évekig a fejembe. Gondolta a fene, hogy tették ezt annyira, hogy máig nem is tudtam a tekintetüktől megszabadulni. Később abba az iskolába tértem vissza tanítani, és volt szerencsém jó pár órát abban a teremben is, immáron pedagógusként eltölteni. 
Arany, Petőfi, Tompa sehol, de képeik, kereteik nyomai árnyalattal világosabban mutatták valaha volt helyüket. Pedig hányszor, de hányszor átfesthették sötétebbnél sötétebb anyagokkal, hány réteggel takarták volna a szem elől; értsék ezt kép-letesen is. De azért megnyugtató, hogy átüt itt-ott a tompaság, egy vidám páva tollának színkavalkádjából az a szép halovány, az a szép élemény, ha jó szögben áll előtte az ember. 
Bizonyára jártak már úgy, hogy otthonukban egy felújítást követően, vagy csak mert megunták, egy órát nem tettek vissza a helyére; az ember akár hónapokig, sőt évekig is odanézhet még, megtudni, mennyi az idő. 
Kívánom, így égjen tekintetünkbe Hernádkakon az, hogy Tompa itt élt köztünk egy esztendeig. Adják át ezt a Tompa pluszt gyermekeiknek, unokáiknak büszkén, hozzák el őket rendszeresen ide, hogy érezhessék: színdúsan, mint a páva tolla, terül ki nékik a világ.