Kégl Ildikó
Cserreg, csattog

A kertben kanyarog
a Szinva kis ága, 
mögötte közvetlen 
Herman peleháza,
szülőföldje ez itt, 
s vadászterülete,
cserreg rajta szarka,
csattog fülemüle. 

Nagy fák vetnek árnyat 
a szép verandára, 
innen néz Kamilla 
„madarak atyjára”,
hattyúdal minden szó, 
töpreng Herman Ottó, 
de kizökkenti egy 
lelassító hintó, amiből, 
pálcáját büszkén előrántva, 
Tompa Mihály száll ki, 
s rákezd nótájára:
Gömörország nagyját
a lábam bejárta, de 
ennek a kertnek aligha 
van párja, vadvirág álmodja 
be magát a tájba, 
combközépig ér 
a harangvirág szája, 

özvegy gólyamadár
szárnyán libben a nyár,
pelelak kertjében 
otthonára talál.


Nem gólya az, Mihály,
így szól Herman Ottó,
eszterágnak mondja 
a természetíró, s ahogy
így civódik a két régi barát,
Mihály átöleli Kamilla 
derekát, takaros feleség, 
vendéget kínálva,
kancsóért igyekszik 
árnyas verandára, 
s amint iszalagok között 
tipeg fehér lába,
belekezd egy kedves 
allegóriába:
hogy eljöttél hozzánk, 
hű barátunk, Mihály, 
megenyhült a lég is, 
vidul már a határ
vidul a bükkerdő, 
a szép Hámor-völgye, 
madarak atyjának 
mesebeli földje.