Tompa Plusz A 20 éves Spanyolnátha és a Vidám Páva - Tompa Mihály Kultúrkert és Alkotóház antológiája

„Hogyan is lehetett volna másképp – én lettem ennek a késő augusztusi találkozásnak a krónikása. […] A második napon, az esti órákban denevérek cikázása fűszerezte a kerti asztal mellett fogyasztott vacsorát. Ottó, ahogy beszélni kezdett új, kedves elméletéről, mi szerint e bőregerek olyan, emberi fül számára nem érzékelhető hangokkal tájékozódnak a világban, mellyek létét egy franczia tudós-pár mostanában mezzo [sic! Áthúzva, felette ceruzával, kapitálissal: PIEZO – vélhetően Herman Ottó javítása – a szerk.] – elektromos kísérletekkel igazolni látszik, Mihály képzeletét igencsak megragadta. A legapróbb részletekig kérdezgette Ottót, s ő készséggel, ifjú hevülettel magyarázott, mutogatott, s papiros nem lévén kéznél, a szalonna alól kihúzott viaszospapírra rajzolgatott ceruzájával, hogy e különös jelenséget elmagyarázza. Másnap reggel Mihály egy verssel állt elő, mellyet ugyanarra a viaszpapirra jegyzett fel, melyen Ottó e hallhatatlan hangok működését illusztrálta a tegnapi vacsorán. E darab papirost, nagyívü beszélgetésük méltatlan bár, de erre rendelt tanuját és dokumentumát megőriztem volna, ha nem felejtjük reggeli végeztével az asztalon, s ha Manci barátnőm [t. i. Bjornás Emanuéla – a szerk.] nálunk vendégeskedő kutyája, Lénárt, a szalonna izgató illatát megérezve rajta, nem kapja le a terítőről. Sikongva, korholva kergettük az ebet, aki végül meglapult a konyha sarkában s előadta szájából a nyálával szennyezett dokumentet. Csak fél darabkája maradt szárazon, mellyet ide [ld. 79. sz. melléklet] illesztek. Mihály azonban hamar megnyugtatott bennünket. Itt van, fejembe vésve, mutatott a halántékára, s erre én e naplót sietve előhoztam a szobámból, hogy lejegyezzem.”

[a jelzett napló hátsó belső borítóján szereplő szöveg:]

Mint denevér a sürü, néma éjben,
csapongsz a létben s egyre kérdezel.
Nem hallja fül, ember nem érti nyelved,
s nem szó a hang, mi néked megfelel.

Te furcsa lény, te angyalszárnyu ördög,
költő, kiáltozz a vakvilágba!
Titkos hangod ha arcodba visszacsap,
mégse hidd, hogy kérdésed hiába.

Néked úgy felel a lét, hogy nem felel.
Kudarcaidnak mégis-haszna van:
a kő, a fű, a hegy, a ház, az ember
– hallga csak!: mind másképp választalan.

Tompa Mihály
[a költő saját kézjegye – a s z e r k.]
Lillafüred, Pele-lak, 1867. augusztus 23.”