Tompa Plusz A 20 éves Spanyolnátha és a Vidám Páva - Tompa Mihály Kultúrkert és Alkotóház antológiája

Szereplők: Herman Ottó, tudós; Tompa Mihály, költő, Herman Ottóné Borosnyay Kamilla, titkos poetessza

H. O.: Itt ülünk a Pelelakban,
dödölével úgy jóllaktam,
hogy recseg a szék alattam.
Örülök, hogy kis lakomba
tiszteletét tette Tompa,
Isten hozott drága Miska,
ilyen nagy tisztesség ritka.
Holnap fölmászunk a hegyre,
úgy lehet, hogy nem is egyre,
tetejüknél nem feljebbre.
Amíg mi járjuk a Bükköt,
nejem addig itthon ügyköd’,
főz nekünk jó halpaprikást,
vagy amit kérsz, akármi mást.

B. K.: Főzök persze, uram Ottó,
Nem lesz hasfájásod attó’,
olyan biztos ez, mint az öt tó.
Főzök fiastyúkhúslevest,
békalencse-főzeléket,
de kizárólag csak néked.

H. O.: Lásd Miskám, ez ilyen asszony,
de téged ez ne aggasszon,
mindjárt a füstre akasztom,
csak szája nagy, hát járatja,
nem tapasztotta be apja.

T. M.: Sándor írt nekem levelet, 
üdvözletét küldi neked,
Jankó barátunk most beteg,
Toldi megbetegítette,
minden erejét kivette.
ily veszélyes a poézis,
e kórban szenvedek én is.

H. O.: Megvirradt már, gyerünk, Miskám,
már felhúztam a harisnyám.
Igyunk meg egy kupicával,
finom massai kisüsti,
egy kortyocska még nem üt ki,
csak felpezsdíti a vérünk,
így hamarabb odaérünk.
Miska komám, hegyezd füled,
mit súg neked Lillafüred.
Egyszer Gyulai is járt itt, 
még őrzöm elmeszikráit,
tévhitének adott hangot,
búgatta a vadgalambot
egy itt ihletődött versben,
rápirítottam én nyersen.

T. M.: De jó ez a friss levegő,
amit ránk lehel az erdő,
verset tudnék írni erről,
és meg is írom, annyi szent,
már annyi tervem füstbement,
nagyon megihletett a csend,
a Szinva-patak csobogása,
falevelek susogása,
madarak vidám füttye és
a dörgő hangú vízesés
valójában egy költemény.
A sziklán megpihen a fény,
e szalmasárga tünemény.

H. O.: No mit főztél, drága lelkem,
hogy a gyomrunk lelkendezzen?

B. K.: Kotyvasztottam én egy verset, 
hogy elkápráztassam kendet, íme:

                         LILLAFÜRED

     A szikláról vízesés szakálla csüng,
     alatta riadt kis patak
     szalad a völgynek kövekbe botolva,
     a fák közt áttűz a nap.
     Még érintetlen a nyár,
     a pletykázó levelek zöldje ép.
     A rigó, mint olvadt aranyat
     csurrantja el énekét.
     Hűvös az erdő, akár a pince,
     csöndje tiszta, mint a bor.
     Indulnék, de picit még maraszt 
     utánam nyúlva egy vadrózsa-bokor.

H. O.: Kamillám, hisz’ ez gyönyörű!,
hites múzsa ihlette mű.

T. M.: Sajnálom, hogy nem én írtam,
csak egy feleség-asszonka,
aki biztosan boszorka,
különben ilyent hogy írna.
A nyelvet biztosan bírja,
a versébe magát írja,
de sorai hozzánk szólnak,
hitele van minden szónak,
üzenet az utókornak.
Köszönöm, hogy itt lakhattam 
egy hétig a Pelelakban!