Tompa Plusz A 20 éves Spanyolnátha és a Vidám Páva - Tompa Mihály Kultúrkert és Alkotóház antológiája

Úgy közeledsz, ahogyan eltűntél, s én bolond, agg ember állok itt. Megváltozott a város, csak a templomtorony magasodik ugyanúgy a házak fölé. Magányosan várom, ideérj végre, újra egymásnak feszülhessen a bennünk rejtőző két világ. Lassan haladsz. A forró, júniusi naptól gőzölög a levegő, tagjaid hullámzanak, szétcsúsznak, újra összeállnak szemem előtt. Leülnék, de a házak elől eltűntek a padok, s a kutyák sem járnak már ki a portákról, hogy koncot keressenek.  Csend van. Mozdulatlan minden. Befagyott az idő, s én itt ragadtam, ebben a kimerevített várakozásban.
   Talán ez a Pokol. Várni, egyhelyben, örökké. 
   Hogy van az barátom, hogy te így? Ruganyosan jársz. Hajad éppoly sötét, mint emlékeimben. Szemed kíváncsian mérlegel, bokrot, eget, utcakövet fon költeménybe. Tudom, mire ideérsz, éle lesz minden kimondott szónak. Várom, hogy megérkezz hozzám, téged küldtek értem, ki mást is küldhetnének fentről. Szárnyakat képzelek rád, nem illik hozzád a fehér. Karcsú darumadár fekete szárnyát festem mögéd, a tollak lágyan ringnak lépteid ritmusában. 
   Harangoznak. Remegve fut a házak közt az öblös hang, visszaverik a fehérre meszelt falak. Kendős asszonyok, lányok, férfiak, gyermekek indultak régen ilyenkor a templom felé, megteltek a megfeketedett padsorok, nyikorgó fapadon osztozott boldog és boldogtalan. Elcsitult a szentben az ellentét, s egyfelé nézett minden ember
   Úgy közeledsz, hogy arcodba minden lépéssel árkot váj az idő. Miféle bolond játék ez. Itt vagyok újra, s te is itt vagy, Kak utcái körénk fonódnak, képlékeny a tér, formázható az idő, mire ideérsz, egyidős öregségben borul ránk a langyos este, kétezerhuszonhármat mutat a dátum, Tompa Petőfi, Petőfi Tompa, éghető minden papír, minden ház, minden test, csak a szeretet, az marad, és a napba repülő, fekete darvak.