Murányi Zita
Egy esténk Kakon

Borozgatánk Tompával, 
előkerül egy régi történet, 
Csokonait mégsem ölték meg 
csak nekiszaladt Levotta öklének.

Zenéről folyt a szó s a
költészet legfőbb gyönyöriről, 
amikor a múzsafik közt 
a szörnyű verekedés kitört. 

Vitéz és Lavotta oly 
hévvel küzdenek, 
jah, egyik se kapta
ajándékba a türelmet.

Beszéltek erről, arról,
amint nyelvükre jött 
a zenész csak el-
elmarasztalta a költőt.

Szemében Vitéz most
is szálka lenne még;
ha nem veszti mindjárt 
első ütésre eszméletét.

„No csak hitvány egy élet
ez” – gondolta a zenész,
én se remélnék tőle
méltóbb elismerést. 

Poharazunk Tompával
örülünk a bornak
Mihályt Gesztelyen verték 
meg de ez itt Hernádkak.

Írni vagy nem inni? –
ez most Tompa sora, 
én írok jobban, de
ő se ostoba. 

Nem keresem kakon a csomót, 
az asztalba döföm a kést,
ha az ő poézisét dicséred,
netán Csokonai Vitézt.